2014. február 21., péntek

VAJAS POGÁCSA

Vajas pogácsának indult, de volt még itthon egy kis maradék sajt, így megízesítettem vele még azokat a pogácsákat amelyekre jutott. :))





Hozzávalók: 
  • 50 dkg liszt
  • 30 dkg vaj
  • 2 db tojássárgája + 1 a pogácsa kenéséhez
  • kb. 2 dl tejföl
  • reszelt sajt
  • szezámmag



A vajat elmorzsoltam a liszttel. Beletettem a sót, a tojások sárgáját és annyi tejfölt, hogy összetudjam állítani a  tésztát. Majd lisztezett tálban lefedve, éjszakára a hűtőszekrénybe tettem.
Másnap elnyújtottam kb. 2 cm vastagra. Tetejét bevagdostam, megkentem őket tojássárgájával  és pogácsákat szaggattam belőle.
Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem őket. Volt itthon egy kevéske sajtom melyet lereszeltem, majd amennyi pogácsára jutott szépen megpúpoztam vele, és néhány szem szezámmagot is szórtam rá.
Előmelegített sütőben közepes lángon készre sütöttem.




Jó étvágyat!!

~~~Erika~~~

2014. február 7., péntek

OROSZ HÚSSALÁTA - LAKTÓZ - ÉS TOJÁSÉRZEKENYEK RÉSZÉRE IS

Bármilyen sült húsokhoz, vagy hideg tálakhoz kínálhatjuk. De önmagában is fogyasztható, akár egy szelet barna/rozs kenyérrel is.



Hozzávalók: 
  • 30 dkg főtt tarja
  • 15 dkg burgonya
  • 1 db alma
  • 10 dkg csemege uborka
  • 2 db főtt tojás ( én csak a tojássárgáját tettem bele)
  • borsó
  • kisebb lila hagyma
  • répa
  • majonéz
  • laktózmentes tejföl
  • bors
  • mustár
  • citrom párcsepp leve

  1. A burgonyát héjában megfőzzük. Majd még melegen lehúzzuk a héját és felkockázzuk.
  2. A répát megtisztítjuk, felkockázzuk és a borsóval együtt feltesszük főzni. Ha megfőtt leszűrjük.
  3. Közben a tojásokat is megfőzzük. Majd apróra vágjuk.
  4. A főtt tarját szintén felkockázzuk.
  5. Csemege uborkát is felkockázzuk
  6. A lila hagymát vékonyra szeljük.
  7. A majonézt ( kb. 4-5 ek.) elkeverjük a tejföllel, mustárral. Sózzuk borsozzuk, és pár csepp citromlével ízesítjük. 
  8. Ezután az összes hozzávalókat tegyük bele egy nagyobb tálba, öntsük hozzá a mártást, és óvatosan keverjük össze. És a végén adjuk hozzá az apró kockára vágott almát.
  9. Tegyük egy pár órára a hűtőbe, de legjobb ha egész éjszaka a hidegen tartjuk
  10. Tálaláskor petrezselyemmel is díszíthetjük.





Jó étvágyat!!

~~~Erika~~~

2014. február 6., csütörtök

PUNCSKOCKA

Igazi retró sütemény. :) De csak a házi készítésű a legfinomabb.





A tésztához: 
  • 2 db egész tojás
  • 4 db tojás fehérje
  • 4 db tojás sárgája
  • 10 dkg porcukor
  • 15 dkg liszt
  • 1 egész citrom reszelt héja
  • baracklekvár- más pikáns/savanykás lekvár

A 2 db tojást. a 4 db tojássárgáját, cukrot és a reszelt citromhéjat jól kikeverjük fehéredésig. Majd a lisztet is hozzáadjuk. Közben a 4 db tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a lisztes masszába beleforgatjuk. A gázsütő tepsijét kibéleljük sütőpapírral és beleöntjük masszát. Előmelegített sütőben megsütjük. Ha megsült még melegen lehúzzuk a sütőpapírt a tésztáról és 3 egyenlő részre felvágjuk. Hagyjuk kihűlni.

Töltelék: 
  • 15 dkg porcukor
  • 8-10 db babapiskóta
  • 1 citrom leve
  • 20 dkg darált dió
  • 5 dkg étcsoki
  • aszalt gyümölcs - nálam vörös áfonya volt
  • 1 - 1 1/2 dl Rum
  • 1 dl víz




A cukrot kb 1 dl vízzel sűrű sziruppá főzöm, majd leveszem a tűzről. Hozzáadom a diót és a rumot. A babapiskótát összetöröm, és ezt is a diós masszához tetszem. A csokit szintén apróra vágom (esetleg reszelem), és a citromlével együtt a ízesítem a tölteléket. Végén ízlés szerint aszalt gyümölccsel  dúsítom. Jól elkeverem a masszát.
A kihűlt tészta alsó lapját vékonyan megkenem lekvárral. Megtöltöm a diós töltelék felével, melyet egyenletesen elosztok. Ráhelyezem a második lapot, melyet szintén megkenek lekvárral, és a maradék töltelékkel megtöltöm. És az egészet lefedem a harmadik lappal. Egy kicsit megnyomom a tetejét, hogy  a jobban összetapadjon a töltelékkel a lapok.
A végén meggyes mázzal bevonom a süteményt.

Meggyes máz: 
  • 20 dkg porcukor
  • 3 evőkanál citromlé
  • 2 evőkanál meggylé
Jól kikeverem a hozzávalókat, és a süti tetejére kenem. Általában nem egyszerre kenem fel, hanem legalább 2x-re. Így nem fog folyni, és hamarabb meg is szilárdul.



Jó étvágyat!!

~~~Erika~~~

 

2014. február 3., hétfő

ISMERJÜK MEG EGYMÁST - JÁTÉK





Kedves játékra hívott meg Ditti. A játék lényege, hogy ismerjük meg  egymást  jobban. :)

Szabályok
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ki lettek pécézve.


Akik személyesen is ismernek tudják, hogy nem nagyon szeretek magamról írni. Helyettem  a képek beszélnek, általában. :)

Hét dolog, amit tudni lehet rólam:

  1. 42 éves vagyok. Az első szakmám  női-ruhakészítő.
  2. Ezáltal gyűjtöm  a szakmai - szabásminta- és a kreatív újságokat
  3. Imádom a romantikus filmeket, vígjátékokat.
  4. Szeretem az édességet :)), de leginkább a jó minőségű vanília fagyaltot
  5. A reggeleket általában egy nagy kávéval indítom. De ezen muszáj leszek/vagyok változtatni. 
  6. Férjemmel és a lányommal  alkotunk egy családot. Kedvenc lányunk egyetemista, akire nagyon büszkék vagyunk. Férjem olaszo-ban dolgozik.
  7. Ha tehetjük akkor sokat kirándulunk, járjuk a természetet és különböző kiállításokra utazunk. 

 Ahogy olvastam az ismerős blogokat, úgy vettem észre, hogy már szinte mindenki megkapta ezt a díjat. Ezúttal megszakítom a sort. De ennek ellenére szeretném elküldeni mindazoknak akik olvassák a blogomat és még nem kaptak ilyen felkérését. Vegyétek, vigyétek és süssetek - főzzetek magatok és családotok örömére


Ditti,  nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám,  olvasod is a blogomat, és időt nem sajnálva még írsz is nekem. :))


~~~Erika~~~

2014. február 2., vasárnap

CSOKITORTA - TOJÁS NÉLKÜLI PISKÓTÁBÓL

Nagyon megkedveltük ezt a "piskótát". 
Sokkal finomabb, mint a rendes hagyományos alapon, tojásból készült piskótalap. Szaftosabb, puhább... és nagyon eteti magát. :)) Így legalább a lányom is nyugodtan ehet belőle, nem kell félni az allergiája miatt.




A piskótához: 
  • 15 dkg barna cukor
  • 25 dkg liszt
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 4 ek. kakaó
  • 1 tk. szódabirkarbóna
  • 1 cs. bourbon vanillia
  • 1 tk. fahéj
  • 2,5 dl víz
  • 2 tk. ecet
  • 1,2 dl olaj

A száraz hozzávalókat összekevertem egy tálba, majd hozzáöntöttem  a nedves termékeket. Jól elkevertem,  és egy sütőpapírral kibélelt  17 cm-es kapcsos formában öntöttem. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütöttem. Ha kihűlt, akkor akkor a piskótát ketté vágtam középen.


Kakaós krém: 

  • 3 dl szójatej
  • 3 ek. liszt
  • 15 dkg Liga
  • 15 dkg barnacukor
  • 2 ek. kakaó
A tejet a cukor felével elkevertem, majd hozzáöntöttem a lisztet és csomómentesre elkevertem. Feltettem főzni, és folyamatos kevergetés mellett sűrűre főztem. Hagyom langyosra hűlni.
Közben a vajat a maradék cukorral kikevertem, majd mikor elolvadt a cukor hozzáadtam a kakaóport is.  Utána a vajas krémhez hozzáadtam a főzött krémet. Alaposan kikevertem és megtöltöttem a 3 részre vágott piskótát úgy, hogy maradjon a torta tetejére és a díszítésére  is egy kis krém.








Tejmentes kakaómáz: 
  • 10 dkg porcukor
  • 2 ek, kakaó
  • 2 ek. olaj
  • 2 ek. forró víz
A hozzávalókat lassú tűzön összemelegítem, addig amíg a cukor teljesen elolvad. Ezután a csokimázat a sütemény tetejére öntöm. És végül a maradék krémmel díszítem a torta tetejét.




Jó étvágyat!!

~~~Erika~~~