2021. augusztus 20., péntek

LECSÓ ÜVEGBE-AHOGY MI SZERETJÜK

 Sajnos a kertben nem termett annyi paradicsom és paprika, mint amire számítottunk. Így muszáj volt és még muszáj lesz  paradicsomot venni.

Szerencsénk volt, mert 150 Ft/kg áron kínálták, így  hirtelen 20 kg - ot vettünk meg. De mivel délután volt, és ez egyszerre sok lett volna aznap feldolgozni  így a férjem anyukájával megfeleztük. Következő adag szállítmány pedig már megrendelve. 🙂




Hozzávalók:

- 10 kg paradicsom

-  3 kg parika

- kb. 60 dkg vöröshagyma 

- zsír vagy olaj 


Megmosott paradicsomot leforráztam, hogy a héját könnyebbem letudjam húzni. 

Jó sok hagymát felaprítottam, és üvegesre pároltam az olajon. Rádaraboltam a paradicsomokat, ízesítettem egy kis sóval és addig főztem, míg kellő  sűrűséget el nem érte. Ekkor tettem bele az előzőleg megmosott és vékony karikára vágott paprikát. Addig főztem, még a paprika meg nem főtt. 

Még forrón üvegekbe töltöttem, lezártam és öt percre fejre állítottam őket. Száraz dunsztban hagytam őket lassan kihűlni. 


Jó étvágyat!! 


~~~Erika~~~


2021. július 8., csütörtök

FEKETERIBIZLI LEKVÁR

Maradt egy kevés ribizli, így inkább lekvárt főztem belőle. Tényleg nagyon kevés alig egy kilogramm volt.

Ugyan úgy készítettem, mint az előző bejegyzésben olvasható pirosribizli lekvár. 


Hozzávalók:

- feketeribizli

- cukor 

- vaníliás cukor 



Leszemeztem a ribizlit a szárról és levelekről. Többször megmostam a gyümölcsöt, majd odatettem főzni 2-3 dl vízzel, hogy egy kicsit szétrepedjenek a héjak.

 Ha felforrt, lehúztam a tűzről és, hogy gyorsabban haladjak vele,botmixer segítségével pürésítettem. Egy sűrű szitán átpasszíroztam, hogy az apró magokat eltávolítsam. 

Beletettem a cukrot, és állandó kevergetés mellett felforraltam. Kb. még tíz percig főztem.  Ilyenkor már nem kell sokáig főzni, mert a ribizliben elég sok a pektin, így gyönyörű zselés állagra fog kötni.

Mikor kész volt, üvegekbe töltöttem, jól lezártam és öt percre fejre állítottam őket. Száraz dunsztban hagytam őket lassan kihűlni.




Jó étvágyat!! 


~~~Erika~~~



2021. július 6., kedd

RIBIZLILEKVÁR - PIROS

 









Hozzávalók:

-ribizli

-cukor 

-vaníliáscukor




Leszemeztem a ribizlit a szárról és levelekről. Többször megmostam a gyümölcsöt, majd odatettem főzni 2-3 dl vízzel, hogy egy kicsit szétrepedjenek a héjak.

 Ha felforrt, lehúztam a tűzről és, hogy gyorsabban haladjak vele,botmixer segítségével pürésítettem. Egy sűrű szitán átpasszíroztam, hogy az apró magokat eltávolítsam. 

Beletettem a cukrot, és állandó kevergetés mellett felforraltam. Kb. még tíz percig főztem.  Ilyenkor már nem kell sokáig főzni, mert a ribizliben elég sok a pektin, így gyönyörű zselés állagra fog kötni.

Mikor kész volt, üvegekbe töltöttem, jól lezártam és öt percre fejre állítottam őket. Száraz dunsztban hagytam őket lassan kihűlni.


Jó étvágyat!!!


~~~Erika~~~

2021. március 20., szombat

SZILVABEFŐTT BEFŐZŐAUTÓMATÁVAL

 









Hozzávalók:

- kimagozott szilva

- cukor


Megmosott, magozott szilvát üvegekbe pakoltam. Mindegyik üvegbe tettem 5 evőkanál cukrot, és felöntöttem vízzel.

90 fokon 30 percig automatáztam. 

Amint lejárt a program, mindjárt ki is szedtem, hogy ne puhuljanak meg a gyümölcsök. 

 

Jó étvágyat!!

 

~~~Erika~~~




KACSAHÁJ

Amit csak lehet magam készítem a családom részére... Így nem nagyon szoktam venni kész terméket.

Így tettem volna most is, de( sajnos)  nénik és  bácsik nem árulnak kacsahájat. Amit viszont meg is értek. Ha már egyszer felneveli a szárnyast, akkor legyen neki saját készítésű zsírja is.

Ezért most egy hentesboltban vásároltam meg. Mivel nem tudtam előre milyen lesz, csak egy kg-ot kértem.

Ezt a mennyiséget sütöttem ki. Nagy meglepetésemre majd egy liter zsír és tíz dekagramm tepertőm lett. 

Lehet, hogy legközelebb is itt vásárolok? De még mindig keresem azt a nénit vagy bácsit aki árul kacsahájat. 

 



Jó étvágyat!!


~~~Erika~~~