Napokban láttam hogy töltött káposztát készítenek az egyik csatornán a TV-ben.
Régen főztem már, igaz nem is szoktam melegebb időszakokban ilyet főzni, de már úgy is ősz van, így nyugodtan jöhet. :))
Van egy megszokott receptem, ami alapján készítem, de most a műsorban látott recept alapján került az asztalra.
Forrás:innen
Hozzávalók:
- kb. 1 kg-os savanyú káposztafej
- 2 fej hagyma
- 1 fej fokhagyma
- 5 dkg füstölt hús - én húsos szalonnát használtam
- 60 dkg darált sertéshús
- 2 kávéskanál édesnemes pirospaprika
- 10 dkg rizs
- 1 csipet őrölt köménymag
- 2 evőkanál olaj
- 2 evőkanál liszt
- 2 dl tejföl
A savanyú
káposztát hideg vízben átmostam.
Nagyobb káposztalevelekről levágtam a
vastagabb ereket. A káposzta középső részét felcsíkoztam. Ezek már kisebb levelek, így már nem töltöttem meg őket.
A hagymát és a fokhagymát meghámoztam, apróra, a
füstölt húsos szalonnát kockákra vágtam.
Zsírban megpirítottam a hagymát, megszórtam piros paprikával.
A darált húshoz adtam a fokhagymát, a megmosott rizst, pirospaprikát, a köménymagot, és ízlés szerint sóval, borssal fűszereztem. A masszát arányosan elosztva kis gombócokká kerekítettem, a káposztalevelekre raktam. A hosszanti széleket a húsra hajtottam, majd alulról feltekertem a leveleket.
A lábosba tettem egy réteg káposztát. Rászórtam a lisztet, piros paprikát, a pirított hagymát, és a kockára vágott húsos szalonnát. Szórtam rá még egy réteg káposztát, majd arra egy sor tölteléket. Ezt a rétegezést addig folytattam, míg tart a göngyölt káposzta. A lényeg, hogy a tetején apró káposzta legyen. Felöntöttem vízzel, lapra tettem és fedő alatt, lassú tűzön, puhára főztem. Kb. 1 óra.
Tejföllel tálaltam.

Jó étvágyat!!
~~~Erika~~~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése